Vádemelés az ünneprontó ellen

2013. 08. 03., szo - 08:29
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemcsak a legény búcsúzott, hanem az értékek is.

A Fonyódi Rendőrkapitányság szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetése miatt eljárást folytatott J. István ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 29 éves adonyi gyanúsított 2013. július 13-án éjjel megtévesztéssel bement egy balatonlellei ingatlanba és onnan négy személytől különböző értékeket tulajdonított el. A sértettek legénybúcsút ünnepeltek és az este folyamán behívták magukhoz italozni az alkalmi ismerőst, aki a jóhiszeműségüket kihasználva meglopta őket. J. Istvánt a rendőrök még aznap elfogták és előállították a Balatonlellei Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki - majd őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Fonyódi Rendőrkapitányság az eljárást befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat 2013. augusztus 1-jén bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.