Vádemelés a járművezetővel szemben

2017. 09. 16., szo - 20:33
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győrsövényházi lakos egy nyerges vontatóval letörte a vasúti átjáró csapórúdját.

A Komáromi Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 42 éves férfi ellen.

A gyanúsított 2017. július 26-án 8 óra 40 perckor közlekedett egy nyerges vontatóval az 1-es számú főúton Győr irányába. Komáromban a Klapka György úton, a vasúti átjáróba kihelyezett fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyta és azon áthajtott. Haladása során a járműszerelvényével a mozgásban lévő hajtómű csapórúdjának ütközött és a vontatmány jobb oldalával a rudat letörte, ami az úttestre esett.

1

A rendőrök a járművezetőt a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a győrsövényházi lakossal szemben a büntetőeljárást befejezték és az ügyben keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.