Vádat emelhetnek ellenük

2016. 02. 14., v - 08:52
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Falubelijét lopta meg a két fiatal férfi.

Lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Viktor és 15 éves társa ellen. A gyanú szerint a 24 éves és a fiatalkorú fiú 2015. augusztus 12-én betört egy leányvári családi házba, és onnan eltulajdonítottak egy számítógép-monitort és egy mobiltelefont. Előbbin még aznap túladtak.

 

A gyanúsítottak kihallgatásukon elmondták, hogy a betörés előtt a falu házai elé kihelyezett szódásüvegek közé tett szódapénzt vitték el, utána mentek vissza a sértett otthonához. Bevallásuk szerint a sértettől először nem lopni, hanem kölcsönkérni akartak, de nem találták otthon. Az üres ház felkeltette az érdeklődésüket, így befeszítették a bejárati ajtót és eltulajdonították a monitort, amelyet 2.000 forintért adtak tovább egy falubelijüknek. A pénzt elfelezték, és cigarettára költötték. A szódapénzt is elvásárolták, energiaitalt vettek belőle.

 

Az ügyben folytatott büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és vádemelési javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.