Utasból lett gyanúsított

2022. 02. 23., sze - 11:15
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pakson bántalmazott buszsofőrt egy volt utasa kedden, a forgalmistát is megfenyegette, leköpte.

Bejelentést tett a rendőrségre a paksi buszpályaudvar forgalmistája, mert egy 30 év körüli, általa látásból ismert férfi 2022. február 22-én délután fél kettő körül bement a forgalmi irodába. Ott fenyegetőzött, a maszkját nem volt hajlandó felvenni, majd leköpte az ott dolgozó alkalmazottat. Később a pályaudvaron is kötözködött több ott várakozóval, ekkor telefonált a bejelentő a rendőrségre. Végül egy buszsofőrrel került szóváltásba az agresszív fiatal, mert nem engedte fel a járaton kívüli buszra, hogy megkeresse ott felejtett pénztárcáját. A vita során rángatta, majd egy alkalommal ököllel megütötte a 63 éves gépkocsivezetőt, aki meg is sérült. A férfinak korábban is volt már nézeteltérése a Volán dolgozóival.

Az egyenruhások elfogták a 24 éves németkéri férfit, előállították a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki, ahol részben beismerő vallomást tett. Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányságon folytatják a nyomozást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!