Tizenhárom kiállított képet rongáltak meg

2017. 09. 24., v - 10:55
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály beosztottjai alig 12 órán belül beazonosították a három rongálót, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint rongálás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, az eddigi adatok alapján egy 14 éves, egy 15 éves, valamint egy 16 éves helyi lakos ellen.

A gyanú szerint 2017. szeptember 23-án a hajnali órákban Esztergomban, a Szent István lépcső tövében a három fiatal, egy fényképkiállításnak 13 darab képét megrongálta.

A rendőrök adatgyűjtés során a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három tettest beazonosították és őket 2017. szeptember 23-án éjszaka a helyi rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a helyi lakosokat gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték.

Az esztergomi rendőrök kezdeményezik a három fiatal bíróság elé állítását.

123


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.