Súlyos testi sértésért felel a kisbárapáti férfi

2014. 01. 31., p - 07:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisbárapáti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. január 16-án 9 óra 30 perc körüli időben egy kisbárapáti presszóban előzetes szóváltást követően a 61 éves terhelt egy férfit ököllel orron ütött. Az orvos által adott szakértői vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. B. Istvánt az egyenruhások elfogták, a Tabi Rendőrőrsre előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január 27-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.