Rendőrökre támadtak

2016. 03. 04., p - 11:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két ácsteszéri férfi ellen indult eljárás.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába 2016. március 3-án 22 óra 14 perckor érkezett bejelentés, hogy Ácsteszér belterületén egy szürke színű személygépkocsi ütközött egy parkoló járművel, majd a helyszínről elhajtott.

A rendőrök a bejelentés alapján adatgyűjtést hajtottak végre, amelynek eredményeképp azonosították a keresett gépkocsit és megállapították, hogy azzal Csatka belterületén szalagkorlátnak ütköztek a bejelentésben szereplő eseményt követően. A baleset helyszínén igazoltatták az autó vezetőjét és utasát, akik az intézkedés során támadólag léptek fel a rendőrökkel szemben. A két férfit a rendőrök előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra.

A jármű 39 éves vezetőjével szemben ittasság gyanúja merült fel, így ellene a Kisbéri Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás.

A két férfi ellen a további eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.