Rendőrkézen a büssüi betörők

2013. 11. 08., p - 11:05
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három helyi férfit gyanúsít a rendőrség.

A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három büssüi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 6-án 16 óra és 2013. november 7-én 8 óra 45 perc közötti időben ismeretlen tettes behatolt egy lakatlan büssüi házba, ahonnan televíziókészüléket tulajdonított el, valamint a falból rézcsöveket bontott ki és lopott el. A rendőrök a bejelentést követően az elkövető felkutatására indultak, mely során eljutottak egy közeli ingatlanhoz, ahol az eltulajdonított műszaki cikk előkerült. A házigazda elismerte, hogy a bűncselekményt ő követte el két társával együtt. Az egyenruhások a 36 éves K. Mihályt, valamint társait, a 47 éves L. Lajost és a 22 éves P. Alexet elfogták, őket az Igali Rendőrősre előállították és – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.