Rács mögött a gyújtogató

2022. 04. 07., cs - 10:45
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság letartóztatta azt a férfit, akinek köze lehet a saját házában keletkezett tűzhöz. A lángokban az egyik nála tartózkodó rokona olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.

Bejelentés érkezett 2022. április 3-án 13 óra 35 perc körüli időben, hogy Dunaföldváron lángol egy családi ház és egy ember megégett. A sérültet kórházba szállították.

A helyszínen kollégáink szemlét tartottak. Az adatgyűjtés során gyanú merült fel, hogy szándékos gyújtogatás történt.

Időközben a sérült 50 éves férfi a kórházban elhunyt.

Az elkövetéssel gyanúsítható 53 éves férfit elfogták, és halált okozó közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki, mely során részben beismerő vallomást tett. A gyújtogatót őrizetbe vették, a férfit a bíróság a mai napon letartóztatta.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán szakértők bevonásával folytatják az ügy vizsgálatát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.