Rablás kísérlet Esztergomban

2016. 07. 07., cs - 13:55
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szállón lakó vendégek fogták el a 48 éves férfit.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett - folytat eljárást egy 48 éves miskolci férfi ellen.

A gyanúsított 2016. július 5-én 21 óra 15 perckor Esztergomban egy munkásszálló udvarán rátámadt egy fiatal férfira, aki a gépkocsijából pakolt a barátnőjével. A 48 éves férfi a jármű kulcsait akarta erőszakkal elvenni és közben lökdöste, karját többször megfeszítette és a nyakára is ráfogott a sértettnek. A barátnője ezt látva a telefonján próbált segítséget hívni. A támadó a lányhoz lépett, akinek kezéből megpróbálta a telefont erőszakkal kitépni, valamint az autó oldalának is nekilökte.

A fiatalok segítségért kiabáltak ezért a támadó a helyszínről üres kézzel elmenekült. A szálló vendégei közül négyen után szaladtak és pár utcával feljebb elfogták és visszavezették. A rendőrök rövid idő alatt a helyszínre értek és a gyanúsítottat az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították.  A nyomozók 2016. július 6-án kihallgatták a 48 éves miskolci férfit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.