Öten előzetes letartóztatásban

2017. 01. 23., h - 10:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el annak az öt ózdi gyanúsítottnak, akik egy idős férfit otthonában bántalmaztak, majd kiraboltak.

Mint ismeretes az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást D. Virgínia 22 éves putnoki lakossal és négy fiatalkorú, helyi társával szemben.

 

A gyanúsítottak 2017. január 19-én 19 óra után egy feszítővassal betörtek egy putnoki 80 éves nyugdíjas házába, majd értékei átadására szólították fel a sértettet, miközben a támadók egyike bántalmazta a férfit. A megfélemlített idős úr pár tízezer forintját átadta a rablóknak. A sértettnek a támadás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

 

Az elkövetőket a rendőrök azonosították, majd a hajnali órákban elfogták és előállították.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt, két lányt és két fiút, akik kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek a nyomozóknak.

 

A gyanúsítottak további fogvatartását ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró 2017. január 22-én elrendelte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.