Őrizetben a kutasi rablók

2013. 07. 12., p - 11:16
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. július 11-én az éjszakai órákban nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen személyek ellen.

Az elsődleges információk alapján 2013. július 11-én az esti órákban két ismeretlen férfi Beleg település italboltjából távozó helyi férfit megtámadott az italbolt előtti közterületen, tettleg bántalmazták, ököllel ütötték. A bántalmazás során a sértettől eltulajdonítottak egy mobiltelefont és egy fejhallgatót, majd távoztak a helyszínről. A sértett a bántalmazás során sérüléseket szenvedett.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi- Bűnügyi- és Vizsgálati Osztályának rendőrei az összehangolt, intenzív, forrónyomos munkának köszönhetően néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket. 

A két 18 éves kutasi lakost előállították a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket, továbbá – őrizetbe vételük mellett – kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.  B. Zsolt és B. Zoltán gyanúsítottak otthonában végzett házkutatások során a rendőrök lefoglalták a bűncselekményből származó tárgyakat, melyeket a lefoglalást követően visszaadtak jogos tulajdonosának.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.