Őrizetben a kadarkúti tolvaj

2013. 08. 29., cs - 11:33
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás három helyi lakos ellen a Kadarkúti Rendőrőrsön.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 22 éves, a 30 éves, valamint a 33 éves férfiak 2012. december 22. és 2013. január 2. közötti időben Kadarkút belterületén egy garázsban álló járműből gázolajat szívtak le, valamint akkumulátorokat, szerszámokkal teli szerszámosládát, kardántengelyt tulajdonítottak el. Az udvaron álló gépről leszerelték a vákumszivattyút, amit szintén elloptak. Ezt követően 2013. február 14. és február 15. között egy helyi cég telephelyén álló járműből leszívták a gázolajat, valamint arról akkumulátorokat szereltek le, és tulajdonítottak el. A nyomozók az eljárás során beszerzett információk alapján megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetésével G. Attila, K. Norbert és K. Attila Zoltán megalapozottan gyanúsítható. Az elkövetőket a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. K. Attila Zoltánt őrizetbe vették, és indítványozták az előzetes letartóztatását, társai pedig szabadlábon védekeznek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.