Őrizetben a fiatalkorú rabló

2013. 11. 02., szo - 14:59
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül elfogták a rendőrök az elkövetőt.

A Kaposvári Rendőrkapitányság rablás bűntett-, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy fiatalkorú férfi ellen.

Kaposváron, a Sávház előtti járdaszakaszon 2013. november 1-jén 15 óra 15 perc körüli időben ismeretlen tettes kitépte egy idős hölgy kezéből a táskát. A rángatás következtében a sértett a földre esett és súlyos sérülést szenvedett. Az elkövető a zsákmánnyal együtt elfutott. A bejelentést követően a rendőrök nagy erőkkel a helyszínre vonultak és megkezdték a fiú felkutatását. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 16 éves fiatalember, aki a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, azonban tartózkodási helyéről információval nem rendelkeztek. A keresés során 2013. november 2-án a délelőtti órákban a rendőrök egy utcán sétáló-, az elkövető által viselt ruházatú fiatalra lettek figyelmesek, aki a rendőrautót meglátva futásnak eredt. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták a 16 éves fiút, akit a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az eltulajdonított táska, valamint a benne lévő tárgyak előkerültek, csak a pénz hiányzott. A Kaposvári Rendőrkapitányság előterjesztést tett a Kaposvári Járási Ügyészség felé a terhelt előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.