Őrizetben a dohánybolti rablás gyanúsítottja – videóval

2017. 02. 26., v - 11:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók azonosították és a lakásában elfogták a bűncselekmény elkövetőjét.

A Tatabányai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytat bűntető eljárást egy 42 éves helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint N. Brigitta 2017. február 25-én 17 óra 15 perc körül egy tatabányai dohányboltban megfenyegette az üzlet eladóját, és a bevételt követelte. A sértett elmondta, hogy a nő kezében egy szúró-vágó eszközt is tartott. Az üzlet dolgozója a követelésnek eleget tett, majd a nő a pénzzel együtt a helyszínről elmenekült. A rendőrök azonnal megkezdték a felkutatását és a bűncselekmény felderítését. A nyomozók másnap beazonosították és elfogták a 42 éves asszonyt.

A rendőrök a házkutatáskor a bűncselekmény során viselt ruházatot és az eltulajdonított készpénz egy részét is lefoglalták. N. Brigittát február 26-án 21 óra 30 perckor a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozók a tatabányai lakost őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.