Nem saját kerekeiken gurultak

2024. 07. 09., k - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Gépkocsitolvajokat értek tetten a fővárosi rendőrök Zuglóban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály gépjármű bűnözés elleni egységének nyomozói 2024. június 29-én éjszaka felfigyeltek egy, a XIV. kerület, Mogyoródi úton haladó – személyautók szállítására is alkalmas – tehergépkocsira, amely egy közeli bevásárlóközpont parkolójában állt meg. Egy férfi kiszállt és gyanúsan körbejárt egy ott parkoló gépkocsit, majd betörte az ablakát és kötelet kötött az autóra. Tehergépkocsijával mintegy 30 méterre vontatta el az autót és megpróbálta felcsörlőzni, ezt azonban nem tudta befejezni, mert a nyomozók tetten érték. A teherautóban tartózkodott társa, egy nő is.

A párost a helyszínen elfogták a rendőrök, előállították a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás megállapította, hogy a tetten ért férfihoz és több társához korábbi Budapest-szerte elkövetett gépkocsilopások köthetők. Feltehetően 2024. június 22-én a IX. kerület, Gyáli úton, 25-én a IX. kerület, Zombori utcában, valamint 26-án szintén a IX. kerület, Gyáli úton ők loptak el autókat, ezért a férfit ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetésével is meggyanúsították, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta. A nő szabad lábon védekezhet.

A BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozóinak látókörébe került egy, a 2024. június 26-án történt lopásban közreműködő másik férfi, akit lakásán július 1-jén elfogtak és előállítottak és gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság őrizetbe vette, majd a bíróság letartóztatta.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

A debreceni rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint egy hónap alatt két kerékpárt és két elektromos rollert vitt el a megyeszékhelyen.

 

Parfümtolvajt keresünk

A kecskeméti nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Őrizetben a gépkocsifeltörők

A két elkövető az elmúlt pár napban három autót tört fel Dorogon. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a párost.