Lezárt ügy

2018. 01. 18., cs - 18:26
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal fejezte be R. Béla és társai ellen bűnszervezetben elkövetett kerítés és kitartottság bűntett miatt folytatott nyomozást.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés bűntett és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást R. Béla 43 éves kömlői, N. Kálmán 40 éves törökszentmiklósi, P. Tímea 28 éves kunszentmártoni és Cs. Csaba 35 éves törökszentmiklósi lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő szervezet tagjai 2016 márciusától szervezték és irányították több fiatal nő Magyarországról Németországba – Berlinbe – történő szállítását azért, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek. A lányok prostitúciós munkáját napi szinten ellenőrizték és irányították, részükre lakást béreltek, felügyelték és védték őket munka közben, megszervezték az ellátásukat, illetve időnként a hazautazásukat. Az általuk megkeresett pénzt elvették és ebből fedezték mindennapi, magas színvonalú életvitelüket.

A bűnszervezetet 2017. június 25-én számolta fel a rendőrség, amikor vezetőjét, R. Bélát egy összehangolt akció keretében – miközben Németországból Magyarországra hazautaztatta pihenni a neki prostituáltként dolgozó lányok egy részét – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Szolnokon elfogták. Az akció során a nyomozók és több megye bevetési osztályai Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyszerre több helyszínen csaptak le és fogták el a bűnszervezet többi tagját.

Az Egri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet vezetőjének és tagjainak előzetes letartóztatását.

Az eljárás során több millió forint készpénzt, több nagy értékű gépjárművet, értékes festményeket, porcelánokat, antik bútorokat és kábítószergyanús anyagot foglaltak le a nyomozók, amely alapján a bűnszervezet több mint 70 millió forintnak megfelelő eurót kereshetett alig másfél év alatt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály a bűnszervezetben elkövetett kerítés és kitartottság bűntett miatt folytatott eljárást befejezte, és a nyomozás iratait 2018. január 17-én – a bűnszervezet jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő tagjaival és társaikkal szemben – vádemelési javaslattal megküldte a Hevesi Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.