Két emberölés Tatabányán

2017. 04. 30., v - 11:34
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb holttestet találtak a városban.

Mint arról korábban beszámoltunk 2017. április 30-án 5 óra 30 perc körül Tatabányán, a Győri úton holtan találtak egy férfit. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a férfi bűncselekmény áldozata lett. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Szintén ezen a napon 8 óra 35 perckor a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett a bejelentés, hogy Tatabányán a Reguly Antal téren egy férfit holtan találtak. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján az 56 éves férfi szintén bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök szakértők bevonásával a helyszíni szemlét megkezdték. A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel megkezdte a nyomozati cselekmények végrehajtását, az elkövető, vagy elkövetők azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

A nyomozók vizsgálják a két bűncselekmény közötti összefüggést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.