Kábítószert terjesztettek

2016. 02. 03., sze - 07:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást a két komáromi férfi ellen.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Komáromi Rendőrkapitányság a 37 éves F. Szabolcs és a 45 éves T. Károly ellen. A komáromi házba, amelyben a két férfi a gyanú szerint kábítószert árult, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai hatoltak be 2015. augusztus 13-án. Az ingatlanban öt férfit találtak a TEK rendőrei, akiket elfogásukat követően átadtak a komáromi nyomozóknak. A helyi rendőrök kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak a gyanúsítottakkal szemben, amely mind az öt férfi esetében pozitív eredményt mutatott. Három fogyasztót kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

F. Szabolcsot és T. Károlyt a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2015. augusztus 14-én elrendelte előzetes letartóztatásukat. A két férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2016. február 2-án befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.