Ismét megelőzött tragédia?

2013. 12. 10., k - 07:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jól vagy rosszul sikerült pihenőidő.

A Balatonvilágosi Autópálya Alosztály M7-es autópályán szolgálatot teljesítő egyenruhásai 2013. december 7-én 11 óra 10 perckor ellenőriztek egy járművezetőt, aki nyergesvontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel „kacsázva” közlekedett a bal pályatesten, Budapest irányába.

A jármű vezetőjével szemben alkalmazott elektromos alkoholteszter pozitív értéket mutatott. A 29 éves külföldi állampolgárt vér és vizeletminta vétel céljából előállították a közeli kórházba. A beszerzett szakértői-vélemény alapján M. E. - súlyos fokban - ittas állapotban közlekedett járműszerelvényével.

A férfit – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárás során keletkezett iratokat 2013. december 9-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.