Ismeretlen eredetű hús a járműben

2013. 06. 29., szo - 09:42
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök fagyasztott vadhúst találtak igazoltatás közben egy személygépjárműben.

A nagyatádi közlekedési járőrök 2013. június 27-én az esti órákban  a Mike és Lábod közötti útszakaszon ellenőrzés alá vontak egy nagyatádi hölgyet, aki élettársa személygépjárművel közlekedett. A gépjármű átvizsgálása során az első és a hátsó ülések között, nagyobb mennyiségű, ismeretlen eredetű fagyasztott húst találtak az egyenruhások. A 40 éves nő a nála lévő hús eredetét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a helyszíni szemle során lefoglaltak 40,7 kilogramm húst. Az eseti szaktanácsadói vélemény szerint a lefoglalt hús konyhakész állapotban lévő szarvashús, melynek értéke több mint 100.000.-forint.

A 40 éves W. Mónika Mariannt előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók az eljárás keretében lefoglalt húst átadták az illetékes vadásztársaság egyik képviselőjének.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.