Gázspray-vel támadt az idős férfira

2016. 08. 22., h - 07:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök elfogták a tettest.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 48 éves lakcím nélküli nő ellen.

A gyanúsított 2016. augusztus 21-én 11 óra 25 perckor Esztergom belvárosában egy 85 éves, bottal járó férfit hátulról megközelített és a kezében lévő autóstáskáját megrántotta. A sértett a történteket észlelve a nő irányába fordult, aki egy gázspay-vel arcon fújta. Az idős férfi igyekezett értékeit magánál tartani, azonban a tettes földre lökte. A bácsi a támadó lábát elkapta, ekkor a nő ismételten lefújta.

Az idős férfi segélykiáltásaira több járókelő felfigyelt, ekkor az asszony a táskát hátrahagyva, „zsákmány” nélkül a helyszínről elmenekült.

A mozgásában korlátozott férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök 13 óra 10 perckor az esztergomi buszvégállomás várótermében azonosították, majd igazoltatták a bűncselekmény elkövetőjét.

A járőrök a nőt az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.