Felelnie kell az ebtartónak

2019. 04. 11., cs - 12:31
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Nyomozó Alosztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, kutya harapott meg egy kétéves kisfiút 2018. október 20-án, Ostffyasszonyfán. Az állat egy rossz állapotú kerítésén keresztül jutott ki az egyik lakóház udvaráról és harapta meg a járdán – tizenötéves rokonával – sétáló gyereket. A kisfiú segítségére siető édesanyja, miközben megpróbálta kiszabadítani fiát a kutya szorításából, maga is megsérült. A sérülteket a helyszínről mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A kirendelt orvosszakértő véleménye szerint a kutyaharapások következtében a gyerek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg édesanyja súlyosan sérült. A beszerzett információk szerint az állat korábban, 2018. május 26-án egy hegyfalui lakosra is rátámadt, akit ugyancsak súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A nyomozók az eb tulajdonosát gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Nyomozó Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a Vas Megyei Főügyészségnek átadta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.