Eltolták, hogy eltolták

2016. 01. 25., h - 13:59
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték a motort eltulajdonító tatabányai fiatalokat.

Amikor ellopták, még működött az a segédmotor-kerékpár, amelynek eltűnését 2016. január 21-én fedezte fel a sértett. A jármű tulajdonosa lezárva hagyta ott az otthona előtti parkolóban, ébredést követően azonban friss hótakaró lepte be a kétkerekű helyét. A motort két nappal később, 2016. január 23-án késő éjszaka találták meg a tatabányai járőrök a két tolvajjal együtt. A 24 éves tatabányai R. Balázs és 16 éves barátja a város egyik főútján tolták a járművet, akik a rendőrök láttán félredobták a motort és futásnak eredtek. A fiatalkorút a Tatabányai Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka fogta el, kollégái pedig néhány órával később a másik gyanúsítottat is előállították a rendőrségre, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőt.

 

Egyikük a rendőröknek elmondta, hogy a járművet, annak átfestését követően, próbakörre vitték, de egy meredekebb domboldalon a motor megadta magát. Ezután kezdték el visszatolni R. Balázs otthona felé, de a rendőröknek köszönhetően már nem jutottak el oda. A nyomozók az eltulajdonított segédmotor-kerékpárt még 2016. január 24-én visszaadták tulajdonosának. R. Balázst a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, a 16 éves fiatalkorú viszont szabadlábon védekezhet az ellene folyó büntetőeljárás ideje alatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.