Előzetesben a nagybajomi emberölés gyanúsítottja

2013. 11. 16., szo - 11:08
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagybajomi emberölés gyanúsítottja 2013. november 16-án előzetes letartóztatásba került.

Ahogy azt korábban közöltük, 2013. november 13-án nagybajomi otthonában bántalmazás áldozata lett egy fiatal nő, aki a helyszínen életét vesztette. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy napon belül azonosították a bűncselekmény elkövetőjét - egy 23 nőt - aki ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást. M.K-t gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vétele mellett -  kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Kaposvári Járásbíróság 2013. november 16-án elrendelte M.K. előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.