Előzetesben

2013. 06. 30., v - 15:23
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság elrendelte a bakházai testvérpár előzetes letartóztatását.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Nagyatádi Rendőrkapitányság egy bakházai testvérpár ellen folytat eljárást felfegyverkezve, folyatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a testvérpár 2013. június 27-én kora este egy bakházai buszmegálló közelében megtámadott egy 19 éves helyi fiatalembert, aki elmenekült előlük. A gyanúsítottak egy kihegyezett vascsövet, egy fadarabot és köveket magukhoz véve a sértett házához mentek, berúgták a kerítéskaput, majd kövekkel megdobálták a ház falát és az ablakokat. Az udvart csak a sértett által gáz-riasztó pisztolyából leadott lövések hatására hagyták el. Nem sokkal később visszatértek és a korábban magukhoz vett tárgyakkal bántalmazni kezdték az udvarra kilépő fiatalembert, valamint 55 éves édesanyját. A 31 éves F. Attila és 37 éves bátyja, F. Imre a náluk lévő eszközökkel, illetve ütésekkel, rúgásokkal súlyos sérülést okoztak a sértetteknek.

A rövid idő alatt elfogott támadókkal szemben eljáró Nagyatádi Rendőrkapitányság kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amelyet a Kaposvári Járásbíróság 2013. június 29-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.