Előzetesbe került

2016. 08. 05., p - 12:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lábatlani férfi több alkalommal is feltartóztatott egy munkából hazafelé tartó nőt.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság személyi szabadság megsértése és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – előzetes letartóztatása mellett - folytat büntetőeljárást egy 28 éves lábatlani lakos ellen.

 

A gyanúsított 2016. július 29-én 1 óra 30 perckor Lábatlanon egy buszmegállóból hazafelé tartó nőt többször is feltartóztatott. A tettes később megfogta a sértett alkarját és vállát, majd őt félre húzva akadályozta a tovább haladásban. A férfi a lakás bejárati ajtajáig követte a sértettet és oda az akarata ellenére is sikerült bejutnia. Az ingatlanból a nő csak élettársával együtt közösen tudta kivinni a férfit.

 

A Nyergesújfalu Rendőrőrs járőrei, 2016. augusztus 4-én 10 óra 50 perckor Lábatlanon igazoltatták K.B. 28 éves helyi lakost, akit az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a férfit a kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Az Esztergomi Járásbíróság 2016. augusztus 5-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.