Ellentmondásba keveredtek

2017. 01. 15., v - 18:34
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök a bejelentést követően öt órán belül megtalálták a sértett megrongálódott gépkocsiját.

A Komáromi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat bűntető eljárást egy 21 éves csémi lakos ellen.

A gyanúsítottat egy ismerőse 2017. január 13-án délután arra kérte, hogy – mivel neki nincs vezetői engedélye -, vigye el a munkahelyére és az autóját ezután a lakása előtt állítsa le. A 21 éves csémi férfi azonban nem ezt tette, ismerőse autóját tovább használta, sőt, a jármű vezetését egy 16 és egy 18 éves fiatalnak is átengedte tudva, hogy jogosítványuk sincs a fiataloknak.    

Csém külterületén a 16 éves fiú  a járművezetés közben elvesztette uralmát a gépjármű felett és azzal felborultak. A személygépkocsiját kereső sértettnek a fiatalok eltérő válaszokat adtak, ezért bejelentést tett a Komáromi Rendőrkapitányságon. A rendőrök öt óra elteltével megtalálták a megrongálódott járművet és a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították a 21 éves csémi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrök az intézkedés során szabálysértési feljelentést kezdeményeztek a 18 éves fiatallal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.