Élettársára támadt egy férfi Kaposváron

2014. 01. 21., k - 09:01
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiérkező rendőrök akadályozták meg a tragédiát.

A kaposvári rendőrök segítségét kérték 2014. január 20-án 19 óra 30 perc körüli időben egy helyi lakáshoz, ahol összetűzésbe került egy férfi az élettársával.A rendelkezésre álló adatok alapján a 42 éves férfi - a későbbi vallomása alapján nagyobb mennyiségű alkoholos ital fogyasztását követően - hazatért élettárásával közös albérletükbe. Veszekedni kezdtek, mely során a férfi kést fogott a kezébe és a hölgy lába mellé közvetlenül a parkettába dobta, majd egy másik késsel, két alkalommal szúró mozdulatot tett a sértett felé, akit nem ért el vele. A bejelentés helyszínére érkező egyenruhások azonnal elfogták U. Lászlót és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.