Egy híján húsz

2013. 11. 26., k - 08:48
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 18 éves bábonymegyeri nő és egy 19 éves tengődi férfi ellen.

 

A megalapozott gyanú szerint B. Brigitta társával, B. Richárddal 2013. szeptember 5-én 20 óra körüli időben egy siófoki áruházból különböző értékeket tulajdonított el, amikor a biztonsági szolgálat tetten érte őket.  A kiérkező rendőrök a férfit és a nőt elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjeket – szabadlábon hagyásuk mellett gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai alapján B. Brigitta az áruház alkalmazásában pénztárosként dolgozott és B. Richárddal több alkalommal együttműködve loptak el úgy termékeket, hogy az árucikkeket a férfi a pénztárnál nem fizette ki. A rendőrök megállapították, hogy a nő 2013. augusztus 8. és szeptember 2. közötti időszakban - más emberek bevonásával - összesen 19 alkalommal követett el az áruház sérelmére hasonló jellegű cselekményeket.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.