Családra gyújtotta a házat – videóval

2016. 05. 06., p - 13:01
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fenyegetőző férfit az oroszlányi rendőrök elfogták.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett - egy 46 éves oroszlányi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. május 6-án 0 óra 35 perckor ittas állapotban megjelent volt élettársa bokodi házánál, majd a terasz bútorait benzinnel lelocsolta, meggyújtotta. A tűz a családi ház belterébe is átterjedt. A tettes ezt követően sarlóval a kezében a bejárati ajtót berúgta és a helyiségek padlójára is üzemanyagot öntött. A férfi a lakókat fenyegette, majd élettársával szóváltásba keveredett, akit bántalmazott.

Az égő lakásban heten tartózkodtak - köztük egy fiatalkorú, valamint egy kilenc hónapos kislány is volt - akik az udvarra menekültek, majd a szomszédok segítségével eloltották a lángokat.

Az indulatos férfit az Oroszlányi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a helyszínen elfogták.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, továbbá előterjesztést tettek előzetes letartóztatásnak indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.