Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

2013. 10. 08., k - 08:57
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy rinyakovácsi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. augusztus 5. és augusztus 6. közötti időben, valamint 2013. szeptember 8-án ismeretlen tettes egy magánszemély tulajdonában álló erdőterületről tűzifát tulajdonított el. Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével O. Norbert gyanúsítható megalapozottan. Az egyenruhások a 37 éves férfit elfogták, a Nagybajomi Rendőrőrsre előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2013. október elején befejezte és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.