Bíróság elé állítási javaslat

2014. 01. 20., h - 14:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt felel a két bárdudvarnoki férfi.

Ahogy azt korábban közöltük, a Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított 2013. december 20-án garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két bárdudvarnoki férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. december 20-án 23 óra 30 perc körüli időben két bárdudvarnoki lakos egy kaposvári szórakozóhely előtt bántalmazott egy helyi férfit. Egyikőjük egy alkalommal arcon ütötte a sértettet, majd ezt követően társa a földre rántotta és ököllel, több alkalommal megütötte. A férfi a bántalmazás következtében megsérült. A férfiak viselkedésükkel a szórakozóhely előtt tartózkodókban riadalmat, megbotránkozást keltettek.

A 33 éves F. Norbertet és társát, a 34 éves K. Krisztiánt a rendőrök a helyszínen elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat - bíróság elé állítási javaslattal - megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.