Bántalmazás a vonaton

2016. 01. 10., v - 10:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jegy nélkül utazott a férfi aki ellen érvényes elfogatóparancs volt kiadva.

A jegyellenőr tette a bejelentést az ellen a férfi ellen 2016. január 9-én délután, aki a nemzetközi vonaton bántalmazta őt.  A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a gyanúsított akkor bántalmazta őt, amikor el akarata kérni az érvényes menetjegyét, amelyet a férfi nem tudott felmutatni. A helyszínre kiérkező rendőrök igazoltatták K. Dávid 27 éves budapesti lakost. Az igazoltatás során megállapították, hogy ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt adott ki elfogatóparancsot. A rendőrök a férfit az állomáson elfogták és a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol  közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően az érvényes elfogatóparancs miatt a rendőrség őrizetbe vette a 27 éves férfit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.