Az első próbálkozás sikerrel járt, de a második balul sült el

2022. 03. 31., cs - 07:53
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az erki férfi kétszer is visszament lopni, a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A Hevesi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást egy erki lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 23 éves férfi 2022. március 29-én 18 óra 15 perc körül egy erki ház melléképületének ajtaját megrongálta, majd onnan egy fűkaszát és üzemanyaggal teli kannát lopott el. A betörést a ház tulajdonosa két órával később észlelte, amikor ellenőrizte a kamerafelvételeket, így látta meg, hogy egy ismeretlen személy tartózkodott az udvarán, ezért azonnal értesítette a rendőrséget.

A helyszínen a Tarnamente körzeti megbízott csoport egyenruhásai azonnal megkezdték az adatgyűjtést. A személyismeretüknek köszönhetően a kamerafalvételen felismerték a feltételezett elkövetőt, akit elkezdtek keresni.

Nem sokkal később a ház tulajdonosa felhívta a helyi körzeti megbízottat, hogy a férfi vissza ment az udvarára, ahol visszatartja.

A rendőrök a 23 éves erki lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melyen beismerő vallomást tett. Kihallgatásán elmondta, hogy a fűkaszát eladta, - melyet a nyomozók megtaláltak és visszaadtak a tulajdonosnak -, míg a kannát elhagyta a faluban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.