Alumíniumot lopott

2017. 12. 04., h - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök alig két óra alatt elfogták a gyanúsítottat.

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - őrizetbe vétele mellett - B. János tatabányai lakos ellen.

A gyanú szerint a 21 éves férfi 2017. december 2-án 8 óra 45 perckor egy tatabányai telephelyre a kerítésen átmászva bejutott és egy zsákba alumínium lemezeket gyűjtött össze. Egy közeli méhtelepre indult, azonban a sértett útközben felismerte a zsákban lévő tárgyakat. A férfit kérdőre vonta, aki a helyszínről a zsákmányt hátrahagyva elszaladt. A sértett értesítette a rendőröket és a járőrök 10 óra 47 perckor Tatabányán, a Csarnok utcában igazoltatták B. Jánost.

Őt a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ennek a bűncselekménynek és egy három héttel ezelőtti, melléképületből történő lopás elkövetését is beismerte. A nyomozók a helyi lakost őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.