„A törvény nevében!”

2022. 04. 01., p - 10:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két katalizátor ellopásával és egy gépkocsi feltörésével gyanúsították meg a monori nyomozók azt a férfit, akiért két nappal ezelőtt, hajnalban indultak.

Egy 41 éves nő bejelentése alapján rendeltek el nyomozást 2022. február 8-án: az üllői vasútállomásnál parkoló gépkocsiból kivágták és ellopták a katalizátort.

A monori nyomozók egy hasonló jellegű bűncselekmények miatt korábban már látókörükbe került helyi férfire kezdtek dolgozni. Arra is rájöttek, hogy számlájára egyéb, a közelmúltban a környéken elkövetett, több százezer forint kárt okozó bűntettek (még egy katalizátorlopás, valamint egy gépkocsi feltörés) is róhatók. Gyanítják, hogy nem egyedül ténykedett, társainak azonosítására, felkutatására és elfogására mindent megtesznek.

A 30 éves H. Ferencért 2022. március 30-án hajnalban indultak meg, miután az akció minden részletét átbeszélték. Az elfogott férfit őrizetbe vették. Kihallgatása rövidre sikeredett, mivel mindössze annyit közölt, hogy nem követte el a bűncselekményeket, ám érdemi vallomást nem tett.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett 30 éves férfi ellen háromrendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.