A rendőrségi bilinccsel szemben már hasztalan a hamis kulcs

2022. 04. 01., p - 11:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a 60 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több ember sérelmére, hónapokon keresztül, visszatérően tulajdonított el értéktárgyakat egy fürdőből.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. szeptember 18-án egy Velencei-tó környéki fürdőből arról, hogy egy vendég öltözőszekrényéből ismeretlenek 25000 forint készpénzt tulajdonítottak el. A budakalászi sértett elmondta, hogy a bűntett észlelésekor a kabinja zárt állapotban volt, azon rongálódás vagy feszítés nyoma nem volt látható, és a szekrényben lévő táskájából más nem hiányzott, csak a bankjegyek.

A gárdonyi nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, a szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és elemezték a kamerafelvételeket is, azonban akkor még nem sikerült az elkövető nyomára bukkanni. A rendőrök a felderítést tovább folytatták amellett, hogy a bűncselekményt követő hetekben ugyanazon a helyen ugyanazzal a módszerrel elkövetett hasonló esetek egyre gyakoribbá váltak. Az elkövető hamis kulcs használatával alkalmanként 5000-220000 forint készpént lopott el a fürdővendégek által használt értékmegőrzőkből, de többször előfordult az is, hogy próbálkozása nem járt eredménnyel, így üres kézzel távozott a kiszemelt kabin mellől.

Az elkövető mielőbbi azonosítására és felkutatására nagy hangsúlyt helyező gárdonyi rendőrök intenzív felderítő munkáját támogatta a fürdő vezetése is. Az együttműködés 2022. március 30-án hozott eredményt, amikor az összegyűjtött információk alapján a nyomozók a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban hozható 60 éves budapesti lakost azonosították, felkutatták és a rendőrségre előállították. A férfit lakóhelyén tartott kutatás során a nyomozók több köteg sorszámozott szekrénykulcsot, továbbá a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatot megtalálták és lefoglalták. F. Zsoltot – őrizetbe vétele mellett – ötrendbeli lopás vétsége, hétrendbeli lopás bűntette és ötvenkétrendbeli lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására. 

A rendőrség az eljárás során vizsgálja azt, hogy a korábban, hasonló módszerrel, azonos helyszínen, vagy akár más fürdő területén elkövetett bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e a fővárosban elfogott  tolvaj.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.