5000 oldalnyi nyomozati irat

2016. 03. 31., cs - 12:09
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta F.F. Sorin ügyet.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 21 éves román állampolgár ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2014. március 26-án 10 óra és 10 óra 15 perc közötti időben egy tatabányai tömbház lépcsőházában találkozott az otthonába tartó 85 éves asszonnyal, akit egy bicskával a kezében fenyegetve pénz átadására szólított fel.

A sértett a felszólításnak eleget tett és egy ezer forintos bankjegyet nyújtott, amit a tettes zsebre tett. Ezt követően a bicskával a kezében az idős nőt tovább fenyegette és táskáját megragadva, megpróbálta eltulajdonítani. A néni segítségért kiáltott, ekkor a támadó több alkalommal hátba szúrta.

A sértett a szúrások következtében a helyszínen elhunyt, a férfi a táskát hátrahagyva elmenekült.

A nyomozók az eljárásban több száz tanút hallgattak ki, majd 2015. október 9-én a magyar-román határon, Battonyánál elfogták a bűncselekmény elkövetőjét. F.F. Sorin részletes beismerő vallomást tett és anyagi haszonszerzéssel indokolta tettét.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai az eljárást befejezték és iratokat vádemelési javaslattal a napokban a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.