14 perc

2013. 11. 29., p - 08:43
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Menekülni próbált a rendőrök elől a csokonyavisontai betörő.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 28-án 20 óra körüli időben ismeretlen tettes a csokonyavisontai Falumúzeum ajtók üvegének betörésével bejutott az épületbe, ahonnan különböző értékeket próbált meg eltulajdonítani. Tevékenysége közben megszólalt a riasztó, ezért – eltulajdonítás nélkül - a helyszínt elhagyta.

A helyszínre ékező körzeti megbízottak a bejelentéstől számított 14. percben elfogták a menekülésben lévő elkövetőt.

A 19 éves O. Márkot előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.