1 órán belül

2016. 03. 11., p - 10:37
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök rövid idő alatt elfogták a tolvajt.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 34 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. március 10-én 16 óra 45 perckor egy oroszlányi szolárium stúdióba bement, majd az eladó figyelmét elterelte és eltulajdonította pénztárcáját. Az alkalmazott két óra elteltével észlelte, hogy ellopták értékeit, majd értesítette a rendőröket.

A körzeti megbízottak adatgyűjtést végeztek és a megadott személyleírás alapján egy órán belül azonosították a tettest. A rendőrök a férfit lakhelye közelében igazoltatták és kabátja zsebéből lefoglalták a sértett iratait tartalmazó tárcát.

A tettest a rendőrkapitányságra előállították, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte, vallomása alapján a lopott készpénzből időközben alkoholt fogyasztott.

A rendőrök a gyanúsított csomagjait is átvizsgálták és megállapították, hogy hátiszákjába szabálysértés elkövetéséből származó tárgyakat rejtett. A férfi több csomag kávét, valamint szeszes italokat lopott egy helyi élelmiszerboltból, ezért ellene szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.