Bűnmegelőzés Gordonnal
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/IMG-9929784329baa57d8d6b4bed1bbd0f2b-V.jpg?itok=pK3xqjsi)
Diákoknak tartottak bűnmegelőzési programot a debreceni rendőrök.
Diákoknak tartottak bűnmegelőzési programot a debreceni rendőrök.
A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei rendhagyó programsorozattal kívánják felhívni a figyelmet az áldozatok védelmére.
Mától két napig Budapesten tanácskoznak az Európa Tanács Kábítószerrel és Függőségekkel Foglalkozó Együttműködési Csoportja - az úgynevezett Pompidou Csoport - szakemberei.
Zalaegerszegen rendezték meg a középiskolásoknak szóló bűnmegelőzési vetélkedő elődöntőjét.
Középiskolás diákok mérték össze tudásukat a bűnmegelőzési vetélkedőn.
Bűn és baleset-megelőzési tanácsokat kaptak a megjelent érdeklődök a Miskolci Egyetemen a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatának családi napján.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai szerveztek interaktív szakmai beszélgetést a régió bűnmegelőzőinek.
Bűnmegelőzési előadássorozatot indított a Nyírbátori Rendőrkapitányság.
A dombóvári rendőrök a településen élő nyugdíjasoknak adtak bűnmegelőzési tanácsokat.
A Mezőtúri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa 60 év felettieknek adott hasznos tanácsokat az áldozattá válás elkerülésére.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.