Legyünk tudatos online vásárlók és eladók!
A pandémia kezdete óta sok cégnek kellett áttérni az online működésre, hogy folytathassa tevékenységét.
A pandémia kezdete óta sok cégnek kellett áttérni az online működésre, hogy folytathassa tevékenységét.
Közel 200 középiskolás diák vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson Szigetváron.
Az érdeklődők legközelebb 2021. november 4-én 10 órától 12 óráig Nyírbátorban találkozhatnak az országos kampánnyal.
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy szeretteinkre biztonságban emlékezhessünk.
Fokozott figyelemre és óvatosságra intenek a Bács-Kiskun megyei bűnmegelőzési szakemberek a közelgő halottak napja és mindenszentek alatt is.
Mindenszentek és halottak napján a rendőrök fokozott figyelmet fordítanak a zavartalan közlekedés elősegítésére, valamint a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére a temetők, sírkertek és kegyhelyek környékén Fejér megyében.
A temetők környékét járva egy nyitva hagyott, parkoló autóra figyeltek fel munkájuk során.
Fókuszban a bűnmegelőzés a közelgő mindenszentek és halottak napja kapcsán.
A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre.
Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon és a temetők környékén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.