Vagyonvédelmi strandnap a pápai Várkertfürdőben

2013. 07. 08., h - 15:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előadásokkal és játékos programokkal várták a strandolókat 2013. július 7-én 11 órától a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a Pápai Rendőrkapitányság és a Várkertfürdő munkatársai.

Az érdeklődők megtudhatták, hogy az utóbbi években milyen vagyon elleni bűncselekmények valósultak meg a fürdő területén, valamint hasznos tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy a strandolás közben hogyan tudnak ügyelni vagyontárgyaik biztonságára. Míg a felnőttek az előadásokat hallgatták, addig a gyermekek beülhettek a rendőrautóba, felpróbálhatták a golyóálló mellényt, a csapatszolgálati pajzsot és sisakot, valamint megtekinthettek néhány fegyvert. A technikai bemutatón túl lehetőségük volt rajzolni, színezni, KRESZ tesztet oldani és közlekedési témájú keresztrejtvényt fejteni. A vagyonvédelmi tájékoztatót követően a felnőtteket egy, az elhangzottakra épülő vagyonvédelmi TOTÓ kitöltésére kérték fel a rendőrök. A fürdő előtti parkolóban megszólítottak néhány érkező vendéget is, akiktől arról érdeklődtek, hogy hagytak-e értéket a járművekben.

 

A legszebb rajzot készítő gyermek ajándékcsomagot kapott jutalmul, a rendezvényen részt vevők pedig sorsoláson vettek részt. A szerencsések strandbelépővel és a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság rendhagyó bűnmegelőzési kiadványával, a Bűnmegelőzési RecepTúrával gazdagodtak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.