Strand Police 2015.

2015. 06. 17., sze - 15:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is folytatódik a „szolgálat”.

A Strand Police program a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban, valamint a Kecskeméti Fürdőben 2015-ben is folytatódik. 

 

A Hírös Sport Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Rendőrkapitányság 2013-ban közösen indította el Strand Police-t. A programra jelentkező fiatal önkéntesek a Kecskeméti Fürdő és a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark területén a rendőrség által bűnmegelőzési szempontok alapján meghatározott strandfelügyeleti feladatokat, valamint a strandok előtti parkolók visszatérő ellenőrzését látják el 2015 nyarán is.

 

A 16 és 25 év közötti fiatal „járőrök” száma idén megduplázódott. A fiatalok 2015. június 3-án eligazításon vettek részt a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, ahol személy- és vagyonvédelmi, prevenciós és jogi információkat adtak át nekik a rendőrök.

 

A strandrendőrök munkába állásáról 2015. június 16-án 15 órakor tartott közös sajtótájékoztatót a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark főbejáratánál Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kerti István rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, kapitányságvezető. Kecskemét Megyei Jogú Várost dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester képviselte.

A járőrpárosok tájékoztatják a fürdőzőket a vagyonvédelem legfontosabb szabályairól, valamint tevékenységükkel hozzájárulnak a kikapcsolódni vágyó hazai és külföldi vendégek nyugalmához és biztonságához.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.