Roma Konferencia

2013. 06. 21., p - 14:20
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roma Konferenciát szervezett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja 2013. június 20-án Fonyódon.

A konferencia célja az volt, hogy bemutatásra kerüljön a dél-dunántúli megyékben élő romák helyzete, valamint beszámoljunk a rendőrség és a roma nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködések területi tapasztalatairól, roma nemzetiséggel való kapcsolatrendszerről, illetve a megvalósult jó gyakorlatokról.

A rendezvényt Ferincz József r. ezredes, Somogy megye rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese nyitotta meg. Beszédében a rendőri munka előítélet-mentességének fontosságára, valamint a rendőrség és a cigányság kapcsolatára helyezte a hangsúlyt. A délelőtt folyamán a dél-dunántúli régióban élő romák élethelyzetének bemutatását Illésné Óvári Heléna romológus ismertette, majd Berényi László országgyűlési képviselő a kormányzati politika, a kisebbség törekvései és a rendvédelmi szervekkel kötött együttműködés tapasztalatainak tükrében tartott előadást.

Németh Ágnes r. alezredes az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője összefoglalta a rendőrség több éves tapasztalatait a romákkal való együttműködésről, valamint felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a bűnmegelőzés és a közrendvédelem szorosan összehangolt munkában tudja csak megfelelően ellátni ezt a több szakterületen átívelő feladatot. Molnár Zoltán r. alezredes Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport vezetője értékelte a Somogy megyei területi szerv és a cigány nemzetiség közötti kapcsolat aktuális helyzetét helyzetét.A délután folyamán a jelenlévő négy megye kisebbségi összekötői mutatták be 2012. évi sokrétű munkájukat és számoltak be azok tapasztalatairól.

Az Országos Rendőr-főkapitányság részéről Lakatos Tibor r. ezredes a Központi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport vezetője értékelte a konferenciát, mely szerint az eddigi tartalmas munkához elismerését fejezte ki, az előremutató tervek megvalósításához további sikeres munkát kívánt. Kísérőrendezvényként a Somogyi Hírlap fotóriporterei által készített képekből kiállítást tekinthettek meg a résztvevők, amely a megyénkben élők kisebbségeket ábrázolta, nemzetiségre, nemre, életkorra, vallásra való tekintetben egyaránt. A programon a Kiskondás Hagyományőrző Együttes somogyi népdalokat adott elő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.