Október az idősek hónapja

2014. 10. 22., sze - 11:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Köszöntésük és áldozattá válásuk megelőzése érdekében vett részt a megyei rendőr-főkapitányság a debreceni nyugdíjasok találkozóján.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya rendszeres résztvevője a Debreceni Nyugdíjas Egyesület heti összejöveteleinek, hogy a 480 tagból álló szervezet tagjainak figyelmét időről-időre felhívja a rájuk leselkedő veszélyekre.

 

A megyei rendőr-főkapitányság nevében az „Idősek Világnapja” alkalmából Dr. Juhász Zoltán r. alezredes köszöntötte 2014. október 20-án a megjelent közel 100 nyugdíjast, majd egy közelmúltban történt bűncselekmény tanulságait osztotta meg a hallgatósággal. Az ügyben az elkövetők trükkös módon a 84 éves sértett bizalmába férkőztek, majd a lakásába bejutottak és kirabolták az idős hölgyet. Az eset kapcsán az osztályvezető elmondta a nyugdíjasoknak, hogy az említett jogsértés hogyan lett volna elkerülhető.

 

 

Az előadást követően több nyugdíjas is megosztotta saját tapasztalatait a már jól ismert rendőrrel, illetve többen is kértek személyes kérdéseikre választ.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.