Mindenszentek, Halottak Napja

2014. 10. 29., sze - 10:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a helyi rendőrkapitányságok fokozott rendőri jelenléttel készülnek a soron következő hétvége temetőlátogatásaira.

A szolgálatban lévő állomány fő feladata a közlekedés segítése, illetőleg a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, megszakítása. Ennek érdekében nem csak egyenruhás, hanem polgári ruhás rendőrök is járőröznek majd a temetőkben és azok környékén. A megnövekedett feladatok elvégzésébe a polgárőrség, a közterület-felügyelet, valamint a temetőgondnokok is bekapcsolódnak.

A városokban azt tanácsoljuk a megemlékezés előtti napokban a sírok gondozására érkezőknek, hogy akinek nem feltétlenül muszáj, ne autóval közlekedjen. A parkolóhelyek egy idő után elfogyhatnak, ez pedig a hosszabb gyaloglást elkerülni akarókat arra ösztönözheti, hogy szabálytalanul hagyják hátra a járművüket. Nem célszerű komoly értékeket, felesleges iratokat és bankkártyákat magunkkal vinni, hiszen ebben az időszakban a bűnelkövetők figyelme is a temetők felé fordulhat. Az utastérben hátrahagyott retikül, mobiltelefon nem tekinthető másnak, mint a gépkocsi-feltörők öntudatlan segítésének. Nem csak a parkolók lehetnek veszélyesek, hanem a temetők területén is tartózkodhatnak olyan személyek, akik nem kegyeleti okból keresik fel a parcellákat, hanem a sírkövön átmenetileg őrizetlenül hagyott táskákra vadásznak.

A magányos temetőlátogató nem feltétlenül képes a sír gondozásának feladatait és értékeinek felügyeletét egyidejűleg megoldani. Javasoljuk, hogy a fiatalabb családtagok kísérjék el idős szüleiket, nagyszüleiket a temetőbe és fordítsanak folyamatos figyelmet vagyonbiztonságukra.

Ezen ajánlások nem csak a jelentős forgalmat lebonyolító városi, hanem a biztonságosnak tűnő, kisebb, falusi temetőkre is érvényesek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.