LCD televíziók a megelőzés szolgálatában

2015. 08. 11., k - 13:06
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak (VMRFK) az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezete 7 darab LCD televíziót adományozott.

A készülékeket a főkapitányság aulájában 2015. augusztus 11-én 11 órakor adta át a megyei vadászkamara elnöke, Pap Gyula. „A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt feladatának tekinti a bűncselekmények, balesetek, az áldozattá válás megelőzését, illetve a lakosság tájékoztatását e területeken" – hangsúlyozta Futtató Norbert rendőr alezredes, a VMRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője az átadási ünnepségen.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 7 darab USB eszközt és annak befogadására alkalmas, nagy képernyős LCD televíziót kapott az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezetétől. A készülékeken a főkapitányság és az együttműködők által összeállított és folyamatosan frissített bűnmegelőzési, áldozatvédelmi, illetve természetvédelmi témájú információkat jelenítenek meg. A készülékek üzemeltetése során a rendőrség célja, hogy évente több tízezer emberhez jussanak el a szükséges ismeretek. A televíziók adományozására a főkapitányság és a vadászkamara között megkötött együttműködési megállapodás alapján kerülhetett sor.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.