Konferencia a külterületen élők biztonságáról

2014. 12. 01., h - 12:29
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nőtt a tanyán élők szubjektív biztonságérzete, de van még tennivaló.

Immár 18 éve működik Csongrád megyében a külterületen élők biztonságát szolgáló tanyaprogram. Az eddigi tapasztalatokat értékelték a Hódmezővásárhelyen 2014. november 27-én megrendezett „Pusztázó” V. Tanyakonferencián, ahol a rendőrség, a polgárőrség és a további együttműködők előtt álló feladatokról is szó esett.

Elsőként dr. Hatala József ny. r. altábornagy ismertette a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak a külterületi biztonsági programmal kapcsolatos munkáját, és felhívta a jelenlévők figyelmét a közeljövőben megnyíló pályázati lehetőségekre.

Szenti Tibor író-néprajzkutató alföldi tanyavilágról tartott színes előadása után dr. Feleky Gábor egyetemi docens számolt be az SZTE Szociológiai Tanszékének felméréséről, amely szerint az elmúlt időszakban javult a külterületen élők szubjektív biztonságérzete.

A résztvevők bepillantást nyerhettek a Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyei tanyaprogramba, majd annak hódmezővásárhelyi sajátosságaiba. A rendezvényen felszólalt Benkő Zsolt, Hódmezővásárhely külterületekért felelős önkormányzati képviselője, prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke.

A résztvevők a konferencián szándéknyilatkozatot írtak alá a bűnmegelőzés terén végzett közös szerepvállalás és együttműködés minél szélesebb megteremtése érdekében.

A konferencia tapasztalatait Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány értékelte, aki szólt a rendőrség előtt álló további feladatokról is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.